Takaró alatt pufók. Account Options

Az orvos csöngetett és a váróteremben a szolga únott hangon mondta: — Tessék besétálni. A páciens a tapétás ajtó mögött megállott a küszöbön és riadtan nézett körül a rendelőszobában, mint a falka előtt inaló szarvas-ünő, amely egyetlen pillantással megítéli, merre vannak áthatolhatatlan meredélyek, merre nyújt védetlen alkalmat a támadásra az erdő-tisztás és merre nyílik a menekülés ösvénye. A szobában semmi sem volt az orvosi szobák operációs hangulatából és éppen ez volt az, ami mindjárt visszariasztotta.

Nagy könyvespolc az egyik falon, bronzba öntött mitológiai istennőkkel, akik inkább látszottak istenített némbereknek, mint emberi formába ábrázolt isteneknek. Karcsú, öreg csillár, amelyet az orvos párisi csatangolásaiban vásárolt egy brocanteurnél.

Terjedelmes Louis XV. Török dohányzóasztalka kokett puffokkal. A falakon nagyon sok festmény, amilyet legényemberek szoktak maguknak kiválogatni tárlatokon, aukciókon. Az íróasztal fölött passepartoutval dúsan körülövezve, berámázva a nagy Freud fényképe a tanár sajátkezü dedikációjával.

• Alvómankák és sovány mackók a fa alatt - Dívány
• Pénisz 8 cm merevedési állapotban
• A tündér - Pénzes Timi kalandozásai
• Az erekció a közösülés során leállt
• Oka annak, hogy nem áll a pénisz
• Magyar Szó Online | Vélemény/Jegyzet/Rúzsfolt | Holle anyó dunyhája
• OyOh - A TAKARÓ ALATT ingyenes pornó videó eredmények

Az orvos előbb befejezte az előbbi beteg vallomásairól készült jegyzeteket, aztán megszólalt: — Tessék közelebb lépni. Körülbelül negyven, negyvenkét éves nő lehetett. Falusi ember, aki még nem ismeri a szépítőszereknek, arcfestékeknek, testszorítóknak csodálatos hatását, kisasszonynak szólította volna. Azzal a felemás elegánciával volt öltözködve, amely a merész kacérságot párisi divatlapokból hozatja és a szemérmes sutaságot a magyar vidéki városka adja hozzá.

Hasított szoknya, amely párisi mondaine-ek lehetséges-e a pénisz méretének növelése pumpával kényelmére szokott szolgálni és olyan frizura, amilyent vidéki kuriákban, régi olajfestésü arcképeken láthatni.

Inkább kövér volt, takaró alatt pufók sovány, de a térdig érő füző határozottan karcsúvá tette. Azon nők közül való volt, akikkel hotelek halljában, vagy vasuti kupéban találkozva frivol kalandokra gondol az ember. Ne mondja meg se a nevét, se hogy honnan való.

Föltétlenül szükséges, hogy pácienseim teljes szabadsággal nyilatkozzanak meg előttem és talán kegyedről is le fog hullani minden gêne, ha tudja, hogy vad ismeretlen előtt beszél, aki nem számít, mint a süket fal… És most legyen szives elmondani, mi hozta ide. Az asszony csak ezt várta. Folyékonyan belékezdett: — Néhány hónap óta sajátságos jelenségeket… Az orvos megint félbeszakította: Az asszony leült félénken, merőlegesen az egyik puffra és ujból belékezdett: — Kérem doktor úr, én sajátságos jelenségeket észlelek néhány hónap óta… — Talán tessék inkább abba a karosszékbe ülni.

Alvómankák és sovány mackók a fa alatt

Csak tessék átülni. És ne ilyen mereven. Csak egész kényelmesen. Mintha egyedül volna. Szokja meg, hogy én nem számítok.

Az asszony engedett a nógatásnak és hátradőlt a karosszékben. De most talán még több merevség volt benne, mint az előbb. Sóhajtva belékezdett ujból: — Tudniillik egész sajátságos jelenségeket tapasztalok magamon néhány hónap óta. Ugyanis… — Bocsánat, hogy megint félbeszakítom kegyedet, de ez szándékosan történik.

Kegyed bizonyára sokat küzködött otthon, takaró alatt pufók elszánta magát arra, hogy engem fölkeres. És a vasuton, amíg Pestre jött és az éjszakán, amit a hotelszobában töltött… szóval, volt elég ideje, hogy megfogalmazza azt a panaszkodást, amit nékem el akar mondani.

Nos, ez engem nem érdekel. Ebben több a retorika, mint a valóság. Egy mondat kerekdedsége kedvéért told a bajhoz, vagy elhallgat belőle. Nekem pedig nem a panasza kell, hanem a baja. Emberi nyomorúság, hogy ez csak szavak útján juthat el hozzám.

Ép ezért iparkodnia kell, hogy a szavak minél kevesebbek legyenek és minél rövidebb úton érkezzenek a forrásból… Tessék hanyatt feküdni azon a diványon.

Valóban, a szoba sarkában terebélyes divány állott, dús szőnyeggel letakarva, kézimunkás, tarka párnácskákkal telehintve. Az asszony elvörösödve tiltakozott, de az orvos száraz hangon rászólt: — Meg kell szoknia, hogy a fogalmakat eszmetársitásoktól mentesen fogja föl. Hanyatt feküdni a diványon, — ettől nem kell még elpirulnia.

Harminc éve rabolták el fiukat, még mindig keresik

Csak úgy, mint ahogy otthon szokott, mondjuk ebéd után. Nevetséges ez az álszemérem! Hiszen orvos vagyok! Itt maradok az íróasztalnál.

Nem takaró alatt pufók látom magát… No és most húnyja be a szemét. Időt adok magának, nem arra, hogy töprengjen, hanem hogy elfelejtse, amit készen megfogalmazva ide hozott magával. Néhány percnyi csönd következett. Az orvos az íróasztalra könyökölve nézett a páciensre, aki egy darabig mereven feküdt, de aztán térdei a fáradtságtól remegni kezdtek.

Csak ezt várta az orvos és hirtelen lecsapott rá a kérdéssel: — Mondja el, mit gondol mostan. Úgy értem, hogy takaró alatt pufók gondolatot hagyott abba, amikor kérdeztem. Azt hiszem, semmire sem gondoltam. Ha nem is gondolta végig szabatosan, de biztosan volt valami vágya, érzése, volt valami kritikai észrevétele arra a helyzetre, amelybe belejutott.

Úgy mondja el, mintha gyónna. Vagy még jobban: mintha önmaga számára formálná szavakba, amit képekben és érzésekben gondolt.

És miért? Ugy érzem, hogy romlott asszony vagyok máris. Én megcsalom a férjemet. Az én helyem itt van az íróasztalnál, ezt nem is hagyom el egy tapodtat se. A férjemnek azt mondtam, hogy a gyomorbajomat kezeltetem. Szegény nem sejti, hogy nekem lelki bajom van, magamnak, — külön.

Ugy gondolja hát, hogy ennek a lelki bajnak az oka valami titkolni való esemény volt. Egy kis megszédülés? Egy kis kiváncsiskodó kaland? A páciens most már indulatosan fölugrott.

Élvezze ingyenes pornó film

Én mindig becsületes asszony voltam! Az orvos közömbösen vállat vont: — Mi, orvosok, ha a beteg részeket tapogatjuk, el vagyunk rá készülve, hogy a takaró alatt pufók fölszisszen. De a páciensnek is be kell érnie ennyivel. Elvégre vizsgálat nélkül nincs diagnózis. Az én kérdésemben még csak föltevés se volt. Egyszerű kérdés volt. Feküdjék hát csak vissza és legyen több béketűréssel… Tisztán látom — különben egész megjelenése erre vall, — hogy kegyed sohasem csalta meg a férjét.

Most mint Éva a kiűzetés után, úgy nézett vissza sóváran a múltba, és mindazt, amit ott, a múltban talált, immár gyönyörűnek látta, s minden sértés és megalázás kifehéredett a teljes feloldódásig. Addig ügyeskedett, míg arról a hadakozással teli útról is sikerült megfeledkeznie, amelyen ott rostokolt házasságának mind a tizenegy éve alatt a két általa hőn szeretett személy kölcsönös gyűlölködésének kereszttüzében. Az idők múltával, mára mindez már úgy rémlett fel, mint összetett jellemek drámája, nem pedig mint közönséges szégyenteljes kötözködések, kölcsönösen illetlen szurkálódások, idegőrlő veszekedések, amik forrpontig hevülnek, s nem mint harsány botrányok, amelyek minden alkalommal kitörtek, valahányszor Nyinának sikerült őket fehér asztal mellé ültetnie, és őrült remények közt békíteni, ami összebékíthetetlen.

Milyen jellem! Milyen tökéletes ember! Hibán még sohasem értem. De hisz ez nála nem fontos.

Csupa kötelességtudás! Magának semmit, mindent a családjának. És ez erkölcsi fölfogása szigorú, mint egy törvénykönyv.

Elítéli a kávéházat, megveti a színházat és félredobja a könyvet, ha nem ismeretterjesztő. Lesütöm a szemem, ha vele takaró alatt pufók. Sohse tudnék eléggé méltó lenni hozzá.

Munkahelyem ablakából egy míves kőkorlátra látni, s a billentyűzetről fel-felpillantva figyeltem a korlát kacskaringóiban gyűlő hópelyheket, ahogy egymásra rakódva kis sapkaként fehérlettek a kőtulipánokon. Nem szokványos látvány így, március-tájékon, járt az eszemben, és önkéntelenül is forró teásbögrém oldalára kulcsoltam a kezem. Illett a mentaillathoz a szállingózó fehérség.

Senkinek se mertem elmondani, takaró alatt pufók tudom, hogy kinevetnének véle. Magamnak is alig merem bevallani, mert magam is látom, hogy gyerekség az egész. De minél jobban lekicsinylem, annál inkább kínoz. Legalább nekem elmondhatja. Nekem minden egyformán fontos. Az asszony mereven a plafonra nézett, úgy kezdett a beszédhez: — A szalonban, egy sarokban egy etagère áll. Én nagyon szépnek tartottam, üvegből volt és sárga bronzból. A fokokon kis porcellán-nippek, vázacskák, miniature-ök és más semmiségek, amiket összevásárolgattam, ajándékba kaptam.

Nagyon szerettem, folyton törölgettem, rakosgattam, nézegettem. Ott, kisvárosban különben sincs sok szórakozásra alkalom. Ha úntam magam, ezzel az etagère-rel órákig elszórakoztam. De amióta ketten maradtunk, ezzel is alig van dolgom.

A férjem köszvénytől fél és diétát használ, én pedig… nem akarok nagyon elhízni. De ez nem direkt fogyókúra. Egyszer észrevettem, hogy a kép ferdén lóg egy kicsit. Odahúztam egy széket, ráállottam és amikor megfogtam a rámát, a szék kicsúszott alólam. Esésemben lerántottam a képet a szegről és az etagère-re zuhant.

Az esküvő után két évvel festette rólam egy fővárosi festőművész, aki ekkor városunkban tartózkodott. Fehér ruhában ábrázolt, az ölemben egy csomó rózsával. Azt hiszem, nagyon jó arckép volt… — Hát tönkrement?